nincs-új-a-nap-alatt-jelentése
  1. Rúzsa Magdi koncert Február 24
  2. DUPLÁZIK Rúzsa Magdi 2020-ban az Arénában - Jegyek itt!
  3. Rúzsa magdi koncert aréna february 23 20

Rúzsa Magdi Máté Péter- Artisjus- és kétszeres Fonogram díjas énekesnő. Pályája 2006 óta töretlenül ível felfelé. Többszörös arany és platina lemezes, valamint díjak és elismerések tulajdonosa. 2007-ben az Eurovíziós Dalverseny 9. helyezettje, és szerzői különdíjasa volt. 2013-ban az Egyszer, a Szerelem, 2014-ben a Nélküled, és az Ég és föld, 2015-ben az Április és a Tejút, 2016-ban az Érj hozzám és a Jel, 2017-ben az Éden, és a Mosd fehérre, 2018-ban a Légzés, és az Aduász, 2019-ben a Mona Lisa című dalok nagy slágerek lettek, s ez tovább növelte, erősítette az énekesnő népszerűségét. 2018 februárjában másodszor adott 20 ezer ember előtt dupla koncertet a Budapest Arénában. Rúzsa Magdi 2020. 02. 22-én és 23-án ismét Aréna koncertet ad, ahol állandó zenekarával lép színpadra. (Závodi Gábor - billentyűk, Sántha Gábor - gitár, Hoffer Péter - dobok, Kovács Barnabás - basszusgitár, Kozma Norbert - gitár). A nagy slágerek mellett elhangzanak új dalok is az Aduász albumról, és természetesen rengeteg meglepetés várja majd a közönséget.

Rúzsa Magdi koncert Február 24

Az Aréna koncert című kiadvány szintén a Magneoton/Warner gondozásában jelent meg. A CD-t és DVD-t is tartalmazó anyagot február 23-24-én rögzítették a Papp László Budapest Sportarénában, ahol az énekesnő vendége Presser Gábor volt. Rúzsa Magdi ismert slágerei - Szerelem, Jel, Érj hozzám, Április, Gábriel - mellett olyan dalok is elhangzottak, mint a Gondolj rám, amelyet Presser Gáborral közösen adtak elő. A DVD-n a koncert mellett a látvány- és kulisszavilágot werkfilmen is megörökítették. Rúzsa Magdi Presser Gáborral közös, Angyal mellettem című turnéja most kedden Kassát, csütörtökön Miskolcot, vasárnap Kiskőröst, 17-én hétfőn pedig Veszprémet érinti. Az előadó 2007-ben Magyarország képviseletében Aprócska blues című számával a 9. helyen végzett a helsinki Eurovíziós Dalfesztiválon. 2011 novemberétől önálló estje ment a Pesti Színházban Magdaléna Rúzsa címmel, 2013 és 2015 között szerepelt a közmédia dalválasztó műsora, A Dal zsűrijében. Eddig öt stúdióalbuma jelent meg - az Ördögi angyal (2006), az Iránytű (2008), a Tizenegy (2012), az Érj hozzám (2016) és az Aduász (2018) -, ezek mellett öt koncertlemezt is készített.

Presser Gábor lesz a sztárvendége Rúzsa Magdi koncertjeinek a Budapest Sportarénában. Dupla koncertet ad Rúzsa Magdi február 23-24-én a Papp László Budapest Sportarénában. Az énekesnő vendége ismét Presser Gábor lesz. "Presser Gáborral immár három éve, az Angyal mellettem című turnéval járjuk az országot, és a jövőben is folytatjuk" – idézi Rúzsa Magdit a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közlemény. Mint írták, a koncerten elhangzanak az énekesnő legismertebb dalai. Rúzsa Magdi zenekarának felállása évek óta állandó: Závodi Gábor billentyűs hangszereken, Sántha Gábor és Madarász Gábor gitáron, Kovács Barnabás basszusgitáron játszik, Hoffer Péter pedig dobol. A kommüniké kitér arra, hogy elkészült a dupla koncert végleges látványterve, amelyet Varró Zoltán dolgozott ki. Rúzsa Magdi 2007-ben Magyarország képviseletében Aprócska blues című számával a 9. helyen végzett a helsinki Eurovíziós Dalfesztiválon. 2011 novemberétől önálló estje ment a Pesti Színházban Magdaléna Rúzsa címmel, 2013 és 2015 között szerepelt a közmédia dalválasztó műsora, A Dal zsűrijében.

DUPLÁZIK Rúzsa Magdi 2020-ban az Arénában - Jegyek itt!

Rúzsa Magdi: dupla Aréna-koncert, vendége Presser Gábor 2018-02-09 09:46:25 Dupla koncertet ad Rúzsa Magdi február 23-24-én a Papp László Budapest Sportarénában. Az énekesnő vendége ismét Presser Gábor lesz. "Presser Gáborral immár három éve, az Angyal mellettem című turnéval járjuk az országot, és a jövőben is folytatjuk" - idézi Rúzsa Magdit a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közlemény. Mint írták, a koncerten elhangzanak az énekesnő legismertebb dalai. Rúzsa Magdi zenekarának felállása évek óta állandó: Závodi Gábor billentyűs hangszereken, Sántha Gábor és Madarász Gábor gitáron, Kovács Barnabás basszusgitáron játszik, Hoffer Péter pedig dobol. A kommüniké kitér arra, hogy elkészült a dupla koncert végleges látványterve, amelyet Varró Zoltán dolgozott ki. Rúzsa Magdi 2007-ben Magyarország képviseletében Aprócska blues című számával a 9. helyen végzett a helsinki Eurovíziós Dalfesztiválon. 2011 novemberétől önálló estje ment a Pesti Színházban Magdaléna Rúzsa címmel, 2013 és 2015 között szerepelt a közmédia dalválasztó műsora, A Dal zsűrijében.

2020. február 22. és 23. ➡ ARÉNA! 🤘💪🙏 Rúzsa Magdi ismét visszatér az arénába egy dupla koncerttel, hogy a legutóbbi fergeteges koncertek után megint elvarázsolja a közönséget, egyedi hangjával és jól ismert slágereivel. A műsorban a tavaly megjelent Aduász lemez nagy sikerű dalai is felcsendülnek, valamint az énekesnőtől megszokottan izgalmas látványvilág és néhány meglepetés is várja a koncertre ellátogatókat. Helyszín: Budapest Aréna Időpontok: 2020. és 23 JEGYET VESZEK!

Rúzsa magdi koncert aréna february 23 20

Aduász címmel új dalokat tartalmazó stúdiólemezt készített Rúzsa Magdi. A népszerű énekesnő februári dupla Aréna-koncertje szintén megjelent CD-n és DVD-n. Rúzsa Magdi Aduász című albumán érzelem-hullámvasútra ülteti a hallgatót. Énekel szerelemről, magányról, múltról, máról, örömről és nehézségekről. Magunkra ismerhetünk minden egyes dalban - szerepel a menedzsment által az MTI-hez eljuttatott közleményben. A több mint tíz éve Magyarország legsikeresebb énekesnői közé tartozó Rúzsa Magdi ötödik stúdiólemezét Szakos Krisztiánnal készítette. Utóbbi elsősorban Ákos zenekarából volt ismert, az elmúlt években dolgozott együtt mások mellett a Compact Discóval, Kállay-Saunders Andrással, Kozma Orsival és Caramellel. Ezúttal ő volt valamennyi dal társszerzője, a hangszerek megszólaltatója, emellett a zenei produceri és hangmérnöki feladatokat is ő végezte. Az Aduász valamennyi szövegét Rúzsa Magdi írta. Ezek többségének a szerelem a témája, az Életfolyó igazi szerelmi vallomás. A tizenhárom új dal közül a címadó szerzeményhez, valamint a Légzés című dalhoz már klip is készült, az Éva baldachinja című dal a karácsonyról szól.

Date: 2020. 02. 22-23. Venue: Papp László Sportaréna Budapest RÚZSA MAGDI ARÉNA KONCERT 2020 Rúzsa Magdi nevét már jól ismeri a magyar közönség hiszen olyan siker dalai vannak mint az Április, az Érj hozzám, Egyszer vagy a Szerelem amik már 10 millió megtekintés felett járnak egyenként is. A jól ismert énekes a legnagybb slágereit hozza majd el az Arénába 2020-ban, s persze számos meglepetés is várja a közönséget. Rúzsa Magdi koncertje 2020. február 22-23-án a Papp László Sportarénában lesz látható. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

  • Eladó új és használt SUBARU IMPREZA - Használtautó.hu
  • Rúzsa magdi koncert aréna február 23 mai
  • Rúzsa magdi koncert aréna február 23 juin
  • Windows 10 aktiválása ingyen 2010.html
  • Sajómente - Rúzsa Magdi: dupla Aréna-koncert, vendége Presser Gábor
  • Kultúra és tudomány palotája varsó magassága
  • Rúzsa Magdi Aréna 2020
  • Rúzsa magdi koncert aréna february 23 7
  • Rúzsa Magdi ➡➡➡ dupla Aréna koncert | Duna-Part programajánló
  • Daewoo nubira 1. 6 sx alkatrész 2020
  • Lebukott Sarka Kata a szeretőjével!!! Egy elég gusztustalan részlet derült ki Sarka Kata új házasságáról! ITT a fotó : - Hitel fórum - családi pénzügyek, hitelek 2021
  • János Jerney Keleti utazása a Magyarok őshelyeinek Kinyomozása végett 1844 ... - János Jerney - Google Könyvek

Gyermekként a szalmabálák tetején a csillagokat nézve, azon gondolkodtam milyen lenne megérinteni őket, aztán tavaly az Arénában amikor a Tejútat énekeltem és hirtelen egyszerre kezdett el világítani a közönség kezében a telefonokkal, arra gondoltam ha csak 3 percre is, de sikerült. Szeretném újra látni a Tejutat, amit megálmodtam magamnak. Így hát nekivágunk a nagy útnak megint. Rúzsa Magdi Artisjus- és Fonogram díjas énekesnő, pályája 2006 óta töretlenül ível felfelé. Többszörös arany és platina lemezes, valamint díjak és elismerések tulajdonosa. 2007-ben az Eurovíziós Dalverseny 9. helyezettje, és szerzői különdíjasa volt. 2011. november 16-án bemutatott Magdaléna Rúzsa koncert vallomásokkal estjét eddig több. mint 60 ezer ember látta, mely a Pesti Színház repertoárjában immár a hatodik évadban látható. 2013-ban az Egyszer, a Szerelem, 2014-ben a Nélküled, és az Ég és föld, 2015-ben az Április és a Tejút, 2016-ban az Érj hozzám és a Jel című dalok nagy slágerek lettek, s ez tovább növelte, erősítette az énekesnő népszerűségét.