Egy Kutyaév Hány Emberi Év
Na, de nézzük a táblázatot, melyben minden benne van, ami szükséges ahhoz, hogy pontosan kiszámold, mennyi idős a kis kedvenced! Forrás:
Egy kutyaév hány emberi events
A folyamat során a szabadgyökök kerülnek túlsúlyba az antioxidánsok rovására, s ebből akár az is következhet, hogy nagytestű kutyánk életét meghosszabbíthatjuk, ha már kölyökkorban elkezdjük adagolni neki az antioxidáns hatású táplálékkiegészítőt. Lényeges szempont továbbá, hogy az állat fajtatiszta-e vagy keverék, ugyanis míg a pedigrés kutyusok átlagosan 14, 14 évig élnek, a "játszótéri mixek" várható élettartama 14, 45 év. Nem mindegy, honnan származik az eb Egy 27 ezer kutya bevonásával végzett kísérlet rávilágított, hogy a fajtiszta egyedek számos öröklött betegségtől szenvedhetnek a beltenyészetnek köszönhetően. A keverékekben viszont csak egyféle rendellenességre való kifejezett hajlamot mutattak ki, ez pedig a keresztszalag-szakadás volt. Minden befolyásoló tényezőt figyelembe véve az Amerikai Állatorvosi Orvostudományi Szövetség szerint a képletet nagyjából a következőképpen lehet összerakni közepes testű négylábúak esetében: Az első kutyaév 15 emberi évnek felel meg A második évben az ebek biológiai értelemben viszonylag sokat, 9 emberi évet öregszenek Ezt követően minden eltelt humán esztendőre 4-5 évet kell számítani Ha nem szeretnél kalkulálgatni, és kíváncsi vagy arra, hogy a te kedvenced a tudomány jelenlegi állása szerint nagyjából meddig fog élni, böngészd át táblázatunkat!
A kutatók labrador retriever kutyákat használtak a tanulmányhoz, méghozzá átlagosan 16 életévet élt állatok genetikai adatait vizsgálták meg. Találtak összefüggéseket, és főleg a fiatal kutyák és a gyerekek, valamint az idős kutyák és idős emberek metilációs adatai voltak hasonlók. A számítások viszont korántsem olyan egyszerűek, mint ahogyan azt eddig hittük. A kutatás során meg tudták állapítani, hogy a kutya életévét nagyjából így lehet kiszámolni: emberi évek = 16ln(kutyaévek) + 31. Fotó: iStock Az ln a számításban a természetes logaritmusokat jelöli, a számítása kicsit bonyolult, de ide kattintva egyszerűen ki lehet számolni. A kutya életévének természetes logaritmus értékét kell megszorozni 16-tal, majd ehhez hozzáadni 31-et. Ezzel kapjuk meg a kutya emberi években megjelölt korát. Ezzel a számítással rengeteg minden összeegyeztethető a kutya és az ember életévei között, egy 12 éves labrador például nagyjából egy 70 éves embernek felel meg. Viszont van olyan is, ami nem esik egybe a két faj fejlődésében: a kutyák például sokkal hamarabb lesznek szexuálisan érettek, és a pubertás is hamarabb következik be náluk.
A nagyobb kutyák eszerint kicsit hamarabb öregszenek meg, mint a nagyon kis termetű kutyák. Lásd a lenti grafikont vagy ezt a táblázatot. Összességében, átlagolva nagyjából 1 naptári év alatt a kutyák ötöt öregednek kicsi és közepes kutyáknál, 6-7 évet nagyobb fajtáknál. Így egy tízéves mopsz emberi évben nagyjából 64 évesnek számít, míg egy dán dog már 80-nak. Leegyszerűsített, de még használható képlet, ha az első két évben 10, 5 kutyaévvel számolunk, utána minden évben 4 kutyaévvel. A keverékek egyébként általában tovább élnek, mert nagyobb a genetikai változatosságuk, ellenállóbbak a betegségekkel szemben. Ma is tanultam valamit 1-2-3: Most együtt csak 9990 forintért! Megveszem most!
A legnépszerűbb hiedelem, hogy 1 kutyaév 7 emberi évnek felel meg, de ennek köze sincs a valósághoz. Legfőképp azért, mert nem minden év ér ugyanannyit. A kutyák 1 éves korukra válnak ivaréretté, míg az emberek nagyjából 14-15. Az ezt követő években már nincs ilyen rapid fejlődés, tehát azokat nem számolhatjuk ismét 15-el. Gyakran hallani, hogy a kutyák életkorának kiszámítása könnyű, csak meg kell szorozni naptári éveiket héttel, és máris megkapjuk kutyánk emberi életkorát. Az igazság, hogy a kutyák valóban gyorsabban öregednek az embernél, sajnos nem élnek 80 évig, de a számítás akkor is bonyolultabb, mint egy egyszerű szorzás. A valódi kutya korszámítás függ a mérettől, súlytól, fajtától, egészségi státusztól. A kisebb kutyák tovább élnek és korábban érnek, mint nagyobb társaik. A nagy méretű kutyák gyorsabban nőnek, mint a kisebbek. Az alábbi táblázatban tekintsd meg a kutya életkor kalkulátor átlagos eredményeit.
Mégsem hét évnek felel meg egy kutyaév | 24.hu
- Dinoszauruszok a föld urai teljes film
- Végtelen szerelem 2 ÉVAD 77 RÉSZ - indavideo.hu
- Egy kutyaév hány emberi et locations
- Hány emberév egy kutyaév? Tévedés, hogy 7-tel kell szorozni - Az Én Kutyám
- Tech: Egy kutyaév nem hét emberév | hvg.hu
- Egy kutyaév hány emberi ever
- Törökszentmiklósi kommunális szolgáltató nonprofit kit graphique gratuit
- Eladó parasztház balaton északi part 2
Senki nem tudja, honnan indult a mítosz, hogy egy kutyaév az hét emberi évnek felel meg, de valamiért nagyon tartja magát, és mindenki azon matekozik, hogy házi kedvence éppen mikor ér a tinikorba, vagy mikortól számít már felnőtt ebnek. Az ilyen hasonlítgatással közelebb érezzük magunkhoz a kutyát, mégis nagyon nehéz tudományosan meghatározni, hogy pontosan hány emberi évnek felel meg egy kutyaév. A San Diegó-i Kaliforniai Egyetem kutatói most mégis megpróbálták, méghozzá az úgynevezett epigenetikus óra segítségével. Ez az óra azt mutatja, hogy a DNS-hez csatolt metilcsoportok alapján milyen idős valaki – a folyamatot DNS-metilációnak nevezik, és mind az emberek, mind a kutyák korának meghatározásában segíthet. A kutatók az eredményeiket a tudományos folyóiratok előfutárának számító bioRxiv portálon tették közzé. A kutyák élettartama erősen változó: a nagyobb fajták 7-8 évig, a kisebbek, mint a csivava, akár 17-18 évig is élhetnek. Ettől függetlenül mindegyik kutyafajta hasonló fejlődésen megy keresztül élete során.
Általánosan elterjedt tévhit, hogy egy kutyaév hét emberi évnek felel meg, most viszont utánajártunk a dolgoknak, és megmutatjuk nektek is, valójában hány évesek a kis kedvenceitek! Már a XIII. században is tettek kísérletet arra, hogy a kutyaéveket átszámítsák emberi évekre, a westminsteri apátság 1268-as bejegyzésében az áll, hogy egy év alatt az összes kutya kilenc évet öregszik, tehát egy emberi év kilenc kutyaévnek felel meg. Ez a tézis azonban az évek során megdőlt, mára pedig az lett a legelterjedtebb mítosz, hogy hétszeres szorzóval kell számolnunk, ha ki szeretnénk deríteni kutyusunk élet korát. Az igazság az, hogy ez is rendkívül messze áll a valóságtól! Tény csak annyi, hogy a kutyák tényleg sokkal gyorsabban öregednek, mint az emberek, és nem is élnek 60-70 évig, de ez nem csak a kutyáknál, hanem nagyon sok állatfajnál így van. Ugye, mindenki elfogadta azt, hogy az élet kort megszorozzuk héttel, és meg is van a kutya élet kora. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy kétéves kutyus egy 14 éves tininek felelne meg, egy tízéves kutya pedig már hetven éves lenne.
Ma már sablonos városi legendának számít az egy kutyaév = hét emberév formula. Az évek során ugyanis a kutatók rájöttek, hogy nem mindegy, milyen fajtájú és méretű kutya idősödését vetik össze az átlagemberével. Az ősrégi teória azon a faék egyszerűségű képleten alapult, hogy a kutya általában nagyjából 10 évig él, az átlagember pedig 70 évig. Nos, ez manapság már csak azért is nevetségesnek hangzik, mert bár a kutyusokra is kihat a mi civilizált életstílusunk, szervezetük működése nagyban eltér a miénktől. Tudományos képletek A témában folytatott kutatások során a tudósok realizálták, hogy nem mindegy, milyen fajtájú és méretű kutyákkal hasonlítják össze a humán tesztalanyokat. Nem volna helytálló például csak a cane corso-k idősödési folyamatait összevetni az emberekével, hiszen ők, mint óriás kutyafajták, általában fiatalabb korukban vándorolnak át az örök vadászmezőkre, mint az átlagos ölebek. Egy 2017-ben lezajlott new york-i egyetemi kutatás eredményei rávilágítottak arra, hogy a nagytestű kutyafajták valószínűleg azért élnek rövidebb ideig, mert az első életévben végbemenő nagymértékű testi fejlődés hosszútávú sejtkárosodással jár a szervezetükben.